• Bemutatkozás

        • Balogh Lívia, Livike tanító néni

          Hatalmas feladat előtt állok, ugyanis szeptembertől olyan megtisztelő feladatot kaptam, hogy én leszek az osztályfőnöke  a leendő első osztálynak.

          A pedagógusi pálya egyben felelősség és csupa kaland is. Tudom, hogy az első iskolai élmények milyen meghatározóak, ennek tudatában már az első pillanattól kezdve vidám, meghitt, segítő légkört igyekszem majd biztosítani a rám bízott gyerekeknek.

          Egy iskolakezdés nagy lépés mind gyereknek, mind szülőnek egyaránt. Pontosan ezért érzem fontosnak a szülőkkel kialakított kölcsönös bizalmat, mert az esetleges nehézségeket csak közösen tudjuk majd leküzdeni. Hivatásomnak érzem a tanítást, a gyerekekkel való foglalkozást - beleértve a játékos kötetlen együtt töltött perceket, órákat is. Célom, hogy a gyermekek egy biztos alapot kapjanak az alsó tagozaton úgy, hogy közben sok nevetésben, játékban, mozgásban, mesében legyen részük. Arra szeretném tanítani a gyerekeket, hogy kérdezzenek bátran, gondolkozzanak kreatívan, alkossanak önálló véleményt.

          Az iskolapadba kerülő gyerekek tele vannak kíváncsisággal, tudásvággyal. Feladatom a nyitottság fenntartása a világra, a tudásra. Minden gyermek más, minden gyermek másért különleges. Más és más tempóban halad, eltérő tudásháttérrel rendelkezik, különböző képességekkel. A hangsúly azon van, hogy előrehaladásukat egyéni bánásmóddal, képességükhöz igazodó tanulási folyamattal segítsem.

          Az én mottóm: ,,Egy jó pedagógus a személyiségével tanít.”

           

                                                                                 / Prof. Dr. Bagdy Emőke /

           

          Szeretettel várom a leendő elsőseimet!

           

           

           

           

        • ÉRTESÍTÉS

        • Tisztelt Szülők!

          Kérjük a rászoruló családokat, hogy a 2022/23-as tanévre vonatkozóan az ingyenes étkeztetéshez szükséges igazolást /„Potvrdenie o hmotnej núdze” vagy „Potvrdenie o životnom minime”/ kérjék ki a munkaügyi hivatal szociális osztályán és adják le az iskola titkárságán augusztus első hetében /augusztus 1-5.között
          Együttműködésüket köszönjük.

        • A tiszta természetért

        • Szeretethíd - 2022. május 20-21.

          Ennek keretében 2022. május 20-án, pénteken iskolánk tanulói aktívan bekapcsolódnak környezetünk szebbé tételébe.

          (Fotó: Révész Csilla)

        • Tünetmentességi nyilatkozat

        • Kérjük a Tisztelt Szülőket, hogy a húsvéti szünet utáni iskolakezdésre (2022. április 20.) biztosítsák be gyermekük számára a tünetmentességi nyilatkozatot.

          A nyilatkozat letölthető a honlapról, az iskola facebook oldaláról illetve a mai nap folyamán 13:00 óráig átvehető az iskolában vagy kérhető a véki, pólyáni, szolnocski, leleszi, szinyéri, zétényi községi hivatalokban.

          Megértésüket és együttműködésüket köszönjük. 

          Tunetmentessegi_nyilatkozat.docx

           

           

           

        • ÉRTESÍTÉS

        • 2022. március 31. - igazgatói szabad

           

          Továbbá értesítjük a Tisztelt Szülőket, hogy 2022. április 1- jén rövidített órákat tartunk. A tanítás 12:10 - kor végződik. A beutazó gyerekek a fél egyes busszal mennek haza. Ezen a napon a napközis foglakozás is elmarad.

        • T9 - 2022

        • Az alapiskola kilencedikeseinek a tesztelése 2022. április 6-án (szerda) és április 7-én (csütörtök) történik. Április 6-án matematikából, magyar nyelv és irodalomból, április 7-én szlovák nyelv és szlovák irodalomból írnak tesztet a tanulók. Pótterminus: 2022. április 21 (csütörtök) és április 22. (péntek). További információk a kilencedikes tanulók tesztelésével kapcsolatban a https://www.nucem.sk/sk/merania/narodne-merania/testovanie-9/roky/2021-2022?componentId=1760 oldalon találhatók.

          A TESZTELÉS 9 – 2022 menetrendje:

          2022. április 6. (szerda)

          Matematika

          8:00 – 8:10 h (10 perc) – Bevezető utasítások, a válaszadó lapok kiosztása.

          8:10 – 8:20 h (10 perc) – A tesztlapok kiosztása, ismerkedés a feladatokkal.

          8:20 – 9:50 h (90 perc) – A teszt kidolgozása.  

          9:50 – 9:55 h (5 perc) – A tesztlapok és a válaszadó lapok összeszedése.

          9:55 – 10:20 h (25 perc) – Szünet.

          Magyar nyelv és irodalom

          10:20 – 10:25 h (5 perc) – Bevezető utasítások, a válaszadó lapok kiosztása.

          10:25 – 10:35 h (10 perc) – A tesztlapok kiosztása, ismerkedés a feladatokkal.

          10:35 – 11:45 h (70 perc) – A teszt kidolgozása.

          11:45 – 11:50 h (5 perc) – A tesztlapok és a válaszadó lapok összeszedése.

          11:50 - A tesztelés vége.

           

          2022. április 7. (csütörtök)

          Szlovák nyelv és szlovák irodalom

          08:00 – 08:10 h (10 perc) – Bevezető utasítások, a válaszadó lapok kiosztása.

          08:10 – 08:20 h (10 perc) – A tesztlapok kiosztása, ismerkedés a feladatokkal.

          08:20 – 09:30 h (70 perc) – A teszt kidolgozása.

          09:30 – 09:35 h (5 perc) – A tesztlapok és a válaszadó lapok összeszedése.

          9:35 - A tesztelés vége.

           

        • Értesítés

        • Tisztelt Szülők!

          Értesítjük a Tisztelt Szülőket, hogy 2022. március 14-én (hétfőn) az iskola épülete előtt átvehető az igényelt antigénteszt-csomag. 

          Kérjük Önöket, hogy az alábbi időbeosztás szerint jelenjenek meg:

          1.o, 2.o. –  12:30 - 13:00

          3.o., 4.o. – 13:00 – 13:30

          5.o., 6.o. – 13:30 – 14:00

          7.o., 8.o. – 14:00 – 14:30

          9.o., 3.B, ST2 – 14:30 – 15:00

          Együttműködésüket köszönjük.

        • Értesítés

        • 2022. február 7-én kezdődik az iskolai jelenléti oktatás minden évfolyam részére.

          Az iskolába lépés feltétele a tünetmentességi nyilatkozat felmutatása. 

           

        • ÉRTESÍTÉS

        • Értesítjük a tisztelt Szülőket, hogy a járványhelyzet kedvezőtlen alakulása miatt iskolánkon 2022. január 31-től 2022. február 3-ig minden évfolyam távoktatásra tér át. (Rozhodnutie.pdf)

          A távoktatás a megszokott módon zajlik. Ezzel kapcsolatban az osztályfőnökök adnak információt. 

          2022. február 4-e /péntek/ a félévi szünet napja.

          A tanulók 2022. február 7-én térnek vissza az iskolába, a tünetmentességi nyilatkozat felmutatásával.

          Az óvoda múküdik.

          Megértésüket köszönjük!

           

        • Eszterhéj

        • 2022. január 21-én óvodánk vendége volt az Eszterhéj: a cimbalom-ének duó, azaz Karát Eszter és Fekete Krisztián, akik Hangszersimogató címmel bodrogközi dallamokat és megzenésített gyermekverseket adtak elő. Az előadásra az 1. évfolyam tanulói is meghívást kaptak. Az előadás a Bethlen Gábor Alap támogatása mellett valósulhatott meg. Köszönjük az élményt!