• Egy nap a holnapért

        • SZERETETHÍD 2023

          A Magyar Református Szeretetszolgálat már évek óta meghirdeti az úgynevezett Szeretethíd programot. Ennek lényege, hogy közösségi összefogással a legkülönbözőbb célokért tegyenek a közösségek.

          Iskolánk idén másodízben kapcsolódott be a Kárpát-medencei Szeretethíd programba, melynek kitűzött célja Kárpátalja megsegítése volt. Ennek érdekében gyerekek és felnőttek együtt önkénteskedtek az iskola körül. Istennek hála minden kitűzött célt teljesítettünk: szemetet szedtünk a faluban, takarítottunk, és széppé varázsoltuk az iskola udvarát, üres PET-palackokat váltottunk be a helyi üzletben, lemeszeltük a sportpálya szélköveit...

          Hálásak vagyunk minden ecsetvonásért és minden más elvégzett feladatért kicsiknek és nagyoknak egyaránt.

          A munkálatokat megelőzően Balogh Lívia tanító néni egy rövid előadás keretében felhívta a gyerekek figyelmét arra, milyen fontos szerepet töltenek be az életünkben az apró, de szorgos rovarok, a méhek.

          Diákjaink az előadást követően mézes kenyeret is kóstolhattak.

          A szorgos munka és a finom ebéd után pedig közös tánccal pecsételtük meg a rendezvényt.

          Mindent összefoglalva fantasztikus nap áll mögöttünk. Köszönjük szépen Tóth Kozma Katalin igazgató nőnek, hogy mi is bekapcsolódhattunk a Magyar Református Szeretetszolgálat Szeretethíd nevű önkéntes programjába.

          Köszönet illeti a Magyar Református Szeretetszolgálatot az ajándékpólókért

        • Egy nap a holnapért

        • Szeretethíd - 2023. május 19-20.

          Ennek keretében 2023. május 19-én, pénteken iskolánk tanulói aktívan bekapcsolódnak környezetünk szebbé tételébe.

        • A Föld napja - április 22.

        • A Föld napja alkalmából szerte a világon előadásokat, különféle eseményeket szerveznek, hogy felhívják a figyelmet a környezetvédelem fontosságára. Iskolánk alsó- és felső tagozatos diákjai prezentációt néztek meg, majd ezt követően az osztályfőnökökkel átbeszélték e jeles nap értelmét. Az 1- 4. évfolyam tanulói növényeket ültettek. Ezt követően az igazgatónő tartalmas előadást tartott, mely keretén belül keresztrejtvényt is megfejtettek tanulóink. Végül egy gyönyörű dalt énekeltünk el közösen ,,Gyújts egy gyertyát a Földért " címmel.

        • Riaditeľské voľno - Igazgatói szabad

        • OZNÁMENIE

          Dňa 14. 04. 2023 (piatok) riaditeľka  Základnej školy s materskou školou s vyučovacím jazykom maďarským na Školskej ul. č. 233 v Boli v súlade so zákonom 245/2008 Z.z. (podľa § 150 ods. 5) poskytuje deťom MŠ a žiakom 1. až 9. ročníka  riaditeľské voľno z organizačných dôvodov.           

          ÉRTESÍTÉS

          A bolyi Alapiskola és Óvoda igazgatója 2023. 04. 14-én (péntek) igazgatói szabadot rendel el az óvodások és az iskola 1–9. évfolyam tanulói részére a 245/2008 számú törvényrendelet (Iskolatörvény) 150. § 5. cikkelye alapján szervezési okokból.   

          igazgatoi_szabad.pdf

        • Húsvéti játszónap

        • 2023. április 5-én Húsvéti Játszónapot tartottunk. Diákjainkra színes programok vártak.

          Napindító közös énekléssel kezdtünk, majd kézműves, valamint ügyességi és versenyjátékok sorozatával folytattuk, amiben részt vett az iskola és az óvoda minden diákja, hiszen együtt játszani és közös élményeket szerezni csodálatos dolog.

          Vidám nyuszisimogatás is várta a gyerekeket.

          A kézműves asztaloknál díszes tojás, nyuszi báb, pamut csibe és még sok más színes, tavaszi ötlet kelhetett életre a szorgos gyermekkezek nyomán.

          Az élményekről meséljenek a fotók 😊

        • Riaditeľské voľno - Igazgatói szabad

        • OZNÁMENIE

          Dňa 22. 03. 2023 (streda) riaditeľka  Základnej školy s materskou školou s vyučovacím jazykom maďarským na Školskej ul. č. 233 v Boli v súlade so zákonom 245/2008 Z.z. (podľa § 150 ods. 5) poskytuje žiakom 5. až 8. ročníka riaditeľské voľno z organizačných dôvodov – Testovanie T9.           

          ÉRTESÍTÉS

          A bolyi Alapiskola és Óvoda igazgatója 2023. 03. 22-én (szerda) igazgatói szabadot rendel el az iskola 5–8. évfolyam tanulói részére a 245/2008 számú törvényrendelet (Iskolatörvény) 150. § 5. cikkelye alapján szervezési okokból -Tesztelés – T9.               

           

           

           

        • T9 - 2023

        • Az alapiskola kilencedikeseinek a tesztelése 2023. március 22-én (szerda) és március 23-án (csütörtök) történik. Március 22-én matematikából, magyar nyelv és irodalomból, március 23-án szlovák nyelv és szlovák irodalomból írnak tesztet a tanulók. Pótterminus: 2023. április 4. (kedd) és április 5. (szerda). További információk a kilencedikes tanulók tesztelésével kapcsolatban a https://www2.nucem.sk/sk/merania/narodne-merania/testovanie-9/roky/2022-2023 oldalon találhatók.​​

          A TESZTELÉS 9 – 2023 menetrendje:

          2023. március 22. (szerda)

          Matematika

          8:00 – 8:10 h (10 perc) – Bevezető utasítások, a válaszadó lapok kiosztása.

          8:10 – 8:20 h (10 perc) – A tesztlapok kiosztása, ismerkedés a feladatokkal.

          8:20 – 9:50 h (90 perc) – A teszt kidolgozása.  

          9:50 – 9:55 h (5 perc) – A tesztlapok és a válaszadó lapok összeszedése.

          9:55 – 10:20 h (25 perc) – Szünet.

          Magyar nyelv és irodalom

          10:20 – 10:25 h (5 perc) – Bevezető utasítások, a válaszadó lapok kiosztása.

          10:25 – 10:35 h (10 perc) – A tesztlapok kiosztása, ismerkedés a feladatokkal.

          10:35 – 11:45 h (70 perc) – A teszt kidolgozása.

          11:45 – 11:50 h (5 perc) – A tesztlapok és a válaszadó lapok összeszedése.

          11:50 - A tesztelés vége.

          2023. március 23. (csütörtök)

          Szlovák nyelv és szlovák irodalom

          08:00 – 08:10 h (10 perc) – Bevezető utasítások, a válaszadó lapok kiosztása.

          08:10 – 08:20 h (10 perc) – A tesztlapok kiosztása, ismerkedés a feladatokkal.

          08:20 – 09:30 h (70 perc) – A teszt kidolgozása.

          09:30 – 09:35 h (5 perc) – A tesztlapok és a válaszadó lapok összeszedése.

          9:35 - A tesztelés vége.

        • KINCSkeresŐ program - Hagyományőrző nap

        • A mai nap folyamán nyitott nappal egybekötött hagyományőrző napot tartottunk, melyre a helyi és a környező falvak összes óvodását (Lelesz, Pólyán, Szinyér, Véke, Zétény) meghívtuk és vendégül láttuk. A gyermekek és szüleik beülhettek az első tanítási órákra, sétálhattak az intézményünkben, megtekinthették a szépen kialakított osztálytermeket, s bekapcsolódhattak programjainkba, melynek segítségével bepillanthattak az iskolánk életébe.

          Hagyományőrző programjaink között szerepelt: szövés, hímzés, horgolás, bőrözés, korongozás, vesszőfonás s táncház - Ádám Csilla és Ádám Norbert táncoktatók vezetésével.

          Iskolánk diákjai nagyon jól érezték magukat, aktívan bekapcsolódtak a kézműves foglalkozásokba, önfeledten ropták a táncot. 🙂

          Bízunk abban, hogy a hozzánk ellátogatott szülők és gyermekeik megérezték iskolánkban azt a szeretetteljes légkört, mely nap mint nap körülvesz minden ide járó gyermeket, pedagógust.

          A mai nap a Nemzeti kisebbségek multikulturális nevelésének támogatása elnézésű program keretén belül valósult meg.

          Program sme realizovali pomocou projektu MŠVVaŠ - RP - Podpora regionálnej a multikultúrnej výchovy žiakov patriacich k národnostným menšinám 2022.

        • KINCSkeresŐ program

        • A KINCSem Ő. A legnagyobb. Féltem, óvom, gondoskodom róla, „csiszolgatom”, feltétel nélkül SZERETEM.

          Ő az én GYERMEKEM.

          Kire bízzam? Kire bízhatom? Hogyan vigyáznak majd rá?

          A bolyi Alapiskola és Óvoda KINCSkeresŐ programot indít.

          A gyermek KINCS. Így az iskolánk egy hatalmas KINCSes ládikó.

          Mi pedig tudjuk: ez a KINCS a jövőnk!

        • Meseszínház

        • 1989 óta ünnepeljük január 22-én a magyar kultúra napját. A kéziraton szereplő dátum szerint Kölcsey Ferenc 1823-ban ezen a napon tisztázta le Szatmárcsekén a Himnusz kéziratát.

          Az évfordulóval kapcsolatos megemlékezések alkalmat adnak arra, hogy nagyobb figyelmet szenteljünk évezredes hagyományainknak, gyökereinknek, nemzeti tudatunk erősítésének.
          1989 óta Magyarországon, a határokon túl és szerte a világban megemlékezik a magyarság január 22. alkalmával a magyar kulturális értékekről. Díjakat adnak át, koncerteket rendeznek, irodalmi esteket és színházi előadásokat tartanak.

          Ez alkalomból köszöntöttük ma körünkben Badin Ádámot és feleségét, Gabriellát, akik egy gömöri népmesével örvendeztettek meg bennünket, melynek címe: Mese a juhászbojtárról.

          Egy juhászlegény szerencsét próbáló, mesterségtanuló történetére épült az interaktív, bábos-maszkos produkció. A gyermekeknek közvetlenül lehetőségük volt megtapasztalni a játék lényegét, az előadás során a játék részeseivé is válhattak. Köszönjük az élményt!

          Az előadás a Nemzeti kisebbségek regionális és multikulturális nevelésének támogatása elnézésű program keretén belül valósult meg.

          Program sme realizovali pomocou projektu MŠVVaŠ - RP - Podpora regionálnej a multikultúrnej výchovy žiakov patriacich k národnostným menšinám 2022.

        • ADÓ 2%

        • Ha szívesen támogatná iskolánkat, megteheti azt adója 2% -ának a felajánlásával a bolyi Alapiskola és Óvoda mellett működő Szülői Szövetség részére.

          A felajánláshoz szükséges nyomtatványok és a felajánlás menete:

          1. A  "Potvrdenie o zaplatení dane zo závislej činnosti" c. dokumentum. – kérje a munkáltatójától vagy kérje munkáltatója segítségét ennek kitöltésében (Potvrdenie_o_zaplateni_dane.pdf).

          2. Töltse ki a "Vyhlásenie o poukázaní podielu zaplatenej dane z príjmov fyzickej osoby" c. dokumentumot a Szlovákiai Magyar Szülői Szövetség adataival (Vyhlasenie_o_poukazani_podielu.pdf).

          3. Ezeket a kitöltött nyomtatványokat 2023. április 30-ig juttassa el a lakhelye illetékes adóhivatalába (Természetesen lehet hamarabb is.) 
          Az április végi határidő azokra az alkalmazottakra vonatkozik, akik legkésőbb február 15-ig, megkérték a munkaadójukat, hogy végezze el helyettük az éves adóelszámolást, s az el is végezte. 

          4. Az iskola titkárságán kérjük leadni a felajánlásról szóló becsületbeli nyilatkozatot (ADO-Becsuletbeli_nyilatkozat.rtf). Ezen nyilatkozatok felmutatásával és összegzésével tudja az alapszervezet visszaigényelni a központi szervezettől az intézményünk részére benyújtott felajánlásokat.

          Megtisztelő bizalmukat, támogatásukat előre is köszönjük.

        • Újévi köszöntő

        • A bolyi Alapiskola és Óvoda közössége mindenkinek békés, boldog Új Évet kíván és egyben ezzel a kis videóval szeretnénk megköszönni, hogy ránk bízták gyermekeiket! 

        • ÉRTESÍTÉS

        • ​​​​​​​Az étkezés térítési díjai 2023. január 1-től az alábbiak szerint változnak:

          Óvoda: 1,90/nap

          Alsó tagozat: 1,50 euró/nap

          Felső tagozat: 1,70 euró/nap

          Kérjük a kedves szülőket, hogy az étkezéssel kapcsolatos igényüket 2023. január 9-én tegyék meg az egy hónapra eső összeg kifizetésével, ami januárra

          az óvoda részére 32,30 euró(17x1,90=32,30),

          az alsó tagozatanak  25,50 euró(17x1,50=25,50),

          a felső tagozatnak 28,90 euró(17x1,70=28,90).

          Amenyiben erre nincs lehetőségük,kérjük minden reggel  8.00-ig fizessék ki a napi ebéd árát. Utólagos fizetésre nincs lehetőség! Megértésüket köszönjük!

          Továbbá felhívjuk a szociálisan rászoruló gyermekek szüleinek a figyelmét, hogy nekik is pótolniuk kellesz az ebéd árát.

          Óvoda: 0,60 cent/nap

          Alsó tagozat: 0,20 cent/nap

          Felső tagozat: 0,40 cent/nap