Az igazgatónő ünnepi köszöntőjét az alábbiakban olvashatják:
"Jó estét kívánok!
Mindenkit nagy szeretettel köszöntök. Megkülönböztetett tisztelettel üdvözlöm körünkben Boly község polgármesterét, Bohács Attilát és kedves feleségét. A mai este nem jöhetett volna létre a két főszervező – Mészáros Szilvia és Szaxon Klaudia, valamint segítőik lelkes és odaadó szervezési munkája nélkül. A finom vacsoráért iskolánk szakácsnőinek szeretnék köszönetet mondani a díszes terem pedig az Alicadekor csapatának keze munkáját dicséri. A jó hangulatról a TRIAL együttes gondoskodik.
Kedves Vendégek, Tisztelt Jelenlévők!
Miért is jöttünk mi ma ide? Mi a titka annak, hogy 10 éven át, évről-évre életben maradt ez az iskolabál sorozat. Bizonyára minden emberben él a vágy, hogy legalábbis néhanapján kibújjon a szürke otthoni ruházatából, hogy kiszálljon az örökösen egyforma mókuskerék taposásból, amely mindenkinek kiutaltatott a Földnek ezen a helyén, ahol élünk. Csak egy napig, kettőig elhessegetni a szürke felhőket, csak egy pár órára minden vélt és valós bajról megfeledkezni, a ritmus, a zene bűvöletében….
Ez eddig rendben is lenne. Kis lazítás mindenkinek kell, ahogy már Hofi Géza, az idősebb nemzedék körében még talán ismert humorista is ajánlotta: „Kell egy kis áramszünet, időnként mindenkinek.“ Sőt kifejezetten javasolta is, hogy „Próbálj meg lazítani!“ és, hogy állِítólag "„Aztán megint mehet minden tovább."
Mindamellett remélem: az, hogy ma este is, mint immáron 10 éve rendszeresen ilyen szép számban összegyűltünk jelent valami mást is. Nevezetesen azt, hogy nemcsak szórakozni vágyó hölgyek gyűltek itt össze, akik nagyjából úgy Királyhelmectől Kassáig egy hónapja báli ruhákat hajkurásznak, és nem is az őket szelíd kényszerből elkísérő urak, akik teszik a dolgukat, tehát morgolódnak, hogy mire jó ez a cécó már megint, meg hogy jó nekem a tavalyi öltöny is, minek a pénzt pazarolni.
Szeretném hinni, hogy a fentebb felsorolt életbevágóan fontos dolgokon kívül, azért is gyűltünk össze, mert mi, a jelenlévők mindannyian egy közösség tagjai vagyunk. Mely közösség tagjai, mindannyian legjobb képességeink és tudásunk szerint járulunk hozzá, hogy a bolyi Alapiskola és Óvoda nemcsak hogy - ha egy mód van rá fennmaradjon, hanem - ha egy mód van rá, fejlődjön és virágozzék is.
Ez a közösség - mint ahogy semmilyen más közösség sem - soha sem néhány emberé. Nem a leghatalmasabbaké, nem a legbefolyásosabbaké és nem is a leghangosabbaké, hanem mindannyiunké. Amíg ez a tanár-szülő-falu polgárai kapcsolat fennáll, addig van esély a megmaradásra és igenis arra is van esély, hogy a diákjaink egyszer majd büszkén mondhassák – Én a bolyi iskolába jártam…
Végezetül muszáj valamilyen költőt is idézni, mert hivatalos beszéd e nélkül manapság már elképzelhetetlen. Bár biztosan jobb lenne az írókat, költőket inkább olvasni, mint évente két sort idézni tőlük. Nyugalom, az idézet rendkívül rövid, ugyanakkor tömör és szinte olvashatjuk Ady Endre gondolatatit. Íme, így hangzik:
„Ha minden, minden elhagyott.
Igyál egy kis cognakot!”
Mindenkinek felhőtlen szórakozást kívánok!"